Esküvői meghívóra, házassági évfordulós, sima évfordulós képeslapokra, fogadalmakhoz, a Facebookra, a virágcsokor mellé vagy egyszerűen: csak úgy.
Ma van a magyar költészet napja! A Princesse Jour pedig egy olyan szuper esküvői blog, hogy még erre is figyelmet szentel és a teljesség igénye nélkül publikálja a (kissé elfogult módon rangsorolt) legszebb szerelmes verseket. Íme:
JÓZSEF ATTILA: TEDD A KEZED
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
RADNÓTI MIKLÓS: TÉTOVA ÓDA
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.
RADNÓTI MIKLÓS: KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: AKARSZ-E JÁTSZANI?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
ADY ENDRE: VALLOMÁS A SZERELEMRŐL
Hetedfél országban
Nem találtam mását,
Szeretem beteg, szép,
Csengő kacagását,
De nagyon szeretem.
Szeretem, hogy elbujt
Erős, nagy voltomban,
Szeretem hibáit
Jóságánál jobban,
De nagyon szeretem.
Szeretem fölséges
Voltomat e nászban
S fényes biztonságom
Valakiben, másban
De nagyon szeretem.
És, lássunk két nem magyar írót is, akiknek egyébként szintén NAGYON szép verseik vannak!
CHARLES BUKOWSKI: love
I will remember the kisses
our lips raw with love
and how you gave me
everything you had
and how I
offered you what was left of
me,
and I will remember your small
room the feel of you
the light in the window
your records
your books
our morning coffee
our noons our nights
our bodies spilled together
sleeping
the tiny flowing currents
immediate and forever
your leg my leg
your arm my arm
your smile and the warmth
of you
who made me laugh again.
WISŁAWA SZYMBORSKA: SZERELEM ELSŐ LÁTÁSRA
Mindketten szilárdan hitték,
hogy hirtelen szenvedély fűzi össze őket.
Az ilyen bizonyosság gyönyörködtet,
de a bizonytalanság még szebb.
Mivel még sosem találkoztak eddig,
semmi sem lehetett közöttük,
De mi van, ha az utcákon, lépcsőházakban, folyosókon,
már sokszor elkerülték egymást?
Szeretném megkérdezni tőlük,
hát nem emlékeznek –
egy szemtől-szembe pillanatra
valami forgóajtóban?
vagy egy ‘elnézést’-re a tömegben?
egy rövid ‘téves’-re a telefonban?
– de tudom a választ.
Nem, nem emlékeznek.
Megigézve hallanák,
hogy már jó ideje
a véletlen játszik velük.
Még nincs készen arra,
hogy a végzetük legyen,
összehozta őket, és egyúttal
elzárta útjukat,
elfojtva kacajuk,
aztán tovaszökkent.
Pedig voltak jelek közben,
még ha nem is voltak elolvashatók.
Talán három éve
vagy csak múlt kedden
rebbent egy falevél
vállról vállra?
Valamit elejtettek, és valamit felvettek.
Ki tudja, talán a labda az,
mi a gyermekkor sűrűjébe veszett?
És voltak kilincsek és csengők,
melyeken egyik érintés
a másikat fedte el.
Bőröndök egymás mellett feladásra várva.
Egy éjjel talán ugyanaz az álom,
mi reggelre úgy elhomályosult.
Hisz minden kezdet
csak egy folytatás,
és az események könyve
középen mindig nyitva áll.
Nektek melyik vers tetszik a legjobban?
Princesse Jour 