Így jegyezte el egymást Beyoncé két táncosa

 

Beyoncé egy (extra romantikus) lánykérés miatt szakította meg koncertjét.

Mindig is sejtettük, hogy Beyoncé romantikus alkat – ellentmondva kisebb magánéleti kríziseinek, amelyekben persze sosem lehetünk biztosak -, de most a szombat esti koncertje közben bizonyította ezt be többezer nézője, illetve hallgatója előtt.

Az ikonikus Single Ladies világslágert és a koncertet félbeszakítva, átadta a mikrofont egyik táncosának, John Silvernek (akit egyébként sok más produkciókból is ismerhettek), aki egy rövidke szerelmi vallomás után megkérte Queen B vezető háttértáncosának, Ashley Everettnek a kezét. A hihetetlenül romantikus eljegyzés után – amely tartalmazott vallomást, térdre ereszkedést, majd egymás karjaiba borulást is – természetesen folytatódott is a show, immáron abban a tudatban, hogy a Single Ladies egyik főszereplője, már nem szingli többé.

Beyoncé gratulált is az egyébként nagyon passzoló párosnak, mindkét táncosával nagyon jó viszonyt ápol, ahogyan az a képeken is látszik. Úgy tűnik egy VIP vendégnek mindenképpen helyet kell szorítaniuk az esküvői meghívottak listáján! Magát az eljegyzést az alábbi videóban tekinthetitek meg:

*zsebkendőket előkészíteni, vigyázz, kész, lejátszás!*

Ugye, hogy milyen romantikus? Így máris jobban indul a hét!

Simon Boglárka
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s